2016. december 5., hétfő

K. A. Hikari #könyvajánló - Olvass bele!

Sziasztok!
Azt hiszem, mielőtt belecsapnánk a lecsóba, röviden felvázolnám Nektek ki is vagyok. Tehát: az Interneten illetve a bloggervilágban K. A. Hikari néven találtok meg. 17 éves diáklány vagyok, aki él-hal a jó könyvekért és az irodalomért. Szívrohamgyár oldalán, az első vendégírásom egy 10 könyvből álló bakancslista. Hogy ne legyen annyira egyhangú, ket részre szedtem. 5 darab klasszikus, és ugyanennyi modern regényt ajánlok Nektek amit - szerintem - legalább egyszer érdemes elolvasni.


Klasszikus:



Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger:

Tartalom: 
Az író reprezentatív műve, amelyért 1954-ben Nobel-díjat kapott. Santiago, a kubai halász kissé fáradt, majdnem primitív ember. A 20. század irodalmának igazi hőse. Nyolcvannégy napi sikertelen halászat után újra tengerre száll, s valóban sikerül elfognia egy óriási marlint. Három napig küszködik vele a tengeren, de a cápák megfosztják zsákmányától, s nem visz haza mást a kikötőbe, csak a nagy hal csontvázát. A regény az emberi bátorság, helytállás és akaraterő himnusza. „Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet” – mondja Santiago. Kevés felemelőbb igazságot mondtak még ki az emberről. Hemingway varázsos, az élőbeszédre emlékeztető stílusa drámai feszültségeket teremt a műben.
Személyes vélemény:
Amennyire rövid ez a könyv, annyira nyomasztó tud lenni. Nem azért, mert megesik hogy több oldalon keresztül nem történik semmi, bár az is közrejátszik benne. Az egész regény hangulata ilyen, és miután befejeztem, kedvem lett volna összebújni egy nagy társasághoz, csak ne érezzem magam magányosnak.


Jane Austen: Büszkeség es balítélet

Tartalom:
Csodálatos lények lehettek a régi angol papkisasszonyok – egy kis faluban elásva, vénlányságra és tüdőbajra kárhoztatva hervadhatatlan regényeket tudtak írni az emberi természetről és szenvedélyekről. Jane Austen is vidéki papleány volt, mint a Brontë nővérek. Hat teljes regény maradt utána és néhány töredék. Ennek a viszonylag kis életműnek legismertebb és sok kritikus szerint a legjelentősebb darabja a Büszkeség és balítélet. Mint Austen többi regényét, ezt is feszes szerkezete, klasszikus stílusa, szellemes dialógusai, pompás pszichológiája és nem utolsósorban írónőjének csillogó okossága teszik ma is élvezetes olvasmánnyá.
Személyes vélemény:
19. századi romantika, rengeteg körrel, amíg megtalálják a boldog befejezést, amit azért nagyon remél az ember lánya.


Móra Ferenc: A kincskereső kisködmön

Tartalom:
Móra Ferenc talán legismertebb, önéletrajzi ihletésű ifjúsági műve. A kis Gergőt édesapja, a szegény szűcs végtelen szeretettel és bölcsességgel neveli. Saját bőrén, tapasztalatok árán gyarapodik a kisfiú világról való ismerete, s ez mélyebb nyomokat hagy benne, mintha csak a szülői intelmeket hallgatná. Az áhított kisködmön lassan, de sok-sok szeretettel készül. Nem is meglepő, hiszen csodaködmönt varr a szűcsmester, melyben tündér fog lakni. Márton szűcs sok mindent mesél fiának, miközben a kisködmönbe belehímzi szíve minden szeretetét. Így lesz belőle csodaködmön, ami azonban csak akkor kényelmes, ha viselője mindig igazat mond, emberül viselkedik.
Személyes vélemény: 
Szerintem a legtöbbünk kezében megfordult ez a könyv amikor az általános iskola szép zöld padjait koptattuk. De vajon meg is értettük az üzenetet, amit közvetít? Gyerekként erre kevés esélyt látok. Nem is nekik íródott igazából…javaslom, hogyha lehetőség van rá, akkor csak felnőtt fejjel olvassuk el.


Szabó Magda: Abigél

Tartalom:
Ginával, ​​Vitay tábornok elkényeztetett kislányával 1943 őszén megfordul a világ. El kell hagynia otthonát, iskoláját, barátnőit – méghozzá a legnagyobb titokban, búcsú nélkül. El kell szakadnia édesapjától, aki soha sem hagyta még magára korán anya nélkül maradt, egyetlen gyermekét. Mintha forgószél repítené a kislányt messze Budapesttől, messze mindentől, ami eddigi életét jelentette, az árkodi kollégium komor falai közé. Az erődre emlékeztető kollégium szigorú fekete-fehér világa tilalmakkal veszi körül a kislányt, rákényszeríti a maga érthetetlen és elfogadhatatlan törvényeit. S Gina hiába lázad, hiába szökne, menekülne innen, valami mégis maradásra kényszeríti, valami, amit nem tudott, s amit meg kellett tudnia ahhoz, hogy önként vállalja a rabságot. Hogyan is igazodjék el egy tizenöt éves kislány ebben a súlyos felnőtt-titkoktól terhes világban? Hogyan illeszkedjék be a lányok közösségébe, hogyan osztozzék gyerekes örömeikben, mint vegye ki részét ártatlan tréfáikból? Talán neki is hinnie kell a naiv árkodi diáklegendában, amelyet a kertben álló szobor alakja köré fontak a lányok? Írjon talán ő is levelet Abigélnek, a korsós lány szobrának, aki mindig segít a bajbajutottakon, a rászorulókon? 
Személyes vélemény:
Nem mostanában olvastam, de még így is megmaradt bennem az érzés, hogy mennyire szerettem elveszni egy régebbi korban, régebbi nyelvezetben, ami mégis élvezhető és olvasmányos. 


Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Tartalom:
Az ​​Édes Anna, bár remekmű voltát alig valaki vonta csak kétségbe, a szokásosnál is összetettebb problematikát kínál. A krisztinavárosi kis cselédlány története, aki a kommün után kerül a magas rangú, méltóságos Vizy család szolgálatába, aki mintacseléddé válik, szinte-szinte már a cselédlány ideáljává, akiről megindul a legendaképződés, kilenc hónapi tökéletes szolgálat után brutális módon meggyilkolja gazdáit. A regény egyszerre és egységben nyújtja a kommün és az ellenforradalom, a fehérterror és a vörösterror rajzát, a rendszerváltás egy történeti, de általánosítható modelljét, az úr-cseléd viszony aprólékos, megható bensőségességű rajzát, a kiszolgáltatottság anatómiáját, az egyéniség kiüresedésének, a „géppé válásnak” pszichológiai és mélypszichológiai analízisét, a „keresztény kurzus” mélyreható bírálatát, egy tartózkodóan szkeptikus történelemszemléletet, az action gratuite Gide által „felfedezett” módszerének világirodalmilag is példátlanul magas szintű megvalósítását és elmélyítését, valamint feledhetetlen, „élő” figurák csodálatos galériáját, élén a magyar irodalom egyik, esettségében is legvonzóbb, legmeghatóbb nőalakjával, a címszereplővel.
Személyes vélemény:
Kötelezőhöz képest meglepően olvasmányos volt, könnyen haladtam vele. Bár néha kicsit túlírtnak éreztem, egyszerűbben is lehetett volna fogalmazni helyenként.

Kortárs



Jessica Brackmole: Levelek Skye szigetéről

Tartalom:
Elspeth mindig azt mondta a lányának: életem első kötete kifutott nyomtatásból. Ám amikor bombasorozat éri Edinburgh-t, és Margaret megtalálja anyját a hálószobában egy halom megsárgult levéllel az ölében, a múltra, melyet Elspeth oly gondosan titkolt, hirtelen fény vetül. A következő napon Elspeth eltűnik. 
Egyedül maradva a levelekkel, Margaret megismer egy olyan anyát, akit soha nem ismert: egy költőnőt, aki Skye szigetén élt, és aki 1912-ben válaszolt egy Illinois-ban élő fiatal amerikai rajongója levelére. 
Szemérmeskedés nélkül, Elspeth és Davey őszintén megosztották egymással álmaikat, félelmeiket – minden olyasmit, amit senki mással. Mert anélkül, hogy valaha is találkoztak volna, kiválóan ismerték egymást. 
Az óceán két különböző partján, békeidőben és háborúban, de leginkább papíron és tintán keresztül megélve az eseményeket a Levelek Skye szigetéről egy levél mindent megváltoztató erejéről szól – a levéléről, melyet soha nem kellett volna elküldeni, a levéléről, mely soha nem kerül elküldésre, és a levéléről, melyet örökre megőriz a címzettje.
Személyes vélemény:
Tele van érzelmekkel, varázslattal és reménnyel. Gyönyörű történet a háború viszontagságairól, erőről, várakozásról, időt és teret is leküzdő szerelemről. Imádtam, biztos, hogy még fogom olvasni. 
Tegyétek ti is ezt.


Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

Tartalom:
Louisa ​​Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait… 
Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes… 
Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?
Személyes vélemény:
Talán csak egy-két olyan történetet tudnék mondani, ami akkora katarzist okoz, hogy mindig sírok rajta, mindig elgondolkodtat, és utána pár napig még folyamatosan a könyvön jár az agyam. Ez a Jojo Moyes írás ilyen…egyszerűen nem ereszt. Néha azon kapom magam, hogy hetekkel, sőt hónapokkal az olvasás után is eszembe jut egy jelenet, egy mondat. Van, hogy néha csak azért veszem elő újra, hogy megkereshessek egy részt, amin éppen gondolkodok. Mire észbe kapok újra elveszek a történetben …csupán azért, hogy megtaláljam önmagam. 
Nem tudom mit mondjak még erről a könyvről. Lélektépő. Belevési magát az ember szívébe. És miután elolvastad a regényt, soha többé nem leszel olyan, mint mielőtt megismerted. 
Egy részed ott marad a sorok között.


Róbert Katalin: Kezdjetek el élni!

Tartalom:
Meg kellett hoznom egy döntést, és ezt most egyedül kell végigcsinálnom. Ha fontos vagyok neked, tiszteletben tartod, hagysz nekem időt, és megvárod, amíg én jelentkezem.
Marci mindössze ennyit ír a feleségének, barátainak és az édesanyjának, amikor kilép a lakása ajtaján, hogy megtegye azt, amire már évek óta készült.
Mint a gyámkő, ha kimozdul a helyéről, szerettei életében olyan omlást jelent az eltűnése.
Vajon mit kell feladnia feleségének, hogy visszakaphassa régi életét?
És a többiek? Mihez kezd nélküle a sodródó Zsófi, mivel kell szembenéznie a meleg Vencelnek, és mire döbben rá Margó, aki talán az életét is feláldozná a gyermekeiért?
Egy biztos: dönteniük kell. Visszatérnek a biztonságos, de zsibbasztóan szürke hétköznapokhoz, vagy elkezdenek végre élni – mielőtt túl késő lenne?
Róbert Katalin lebilincselő története szerelmek, vágyak és csalódások között vezet egy új jövő felé.
Kik vagyunk? Mit tehetünk, ha az életünk új utakra hív?
Személyes vélemény:
Befejeztem, és csak öleltem a könyvet hosszú percekig. 
Az élet túl rövid, hogy a „mi történhetett volna ha…” határozza meg. 
Túl rövid, hogy a tökéletes pillanatra várjatok. 
Két életünk van, és az a második akkor kezdődik, amikor rájövünk, hogy mégis csak egy van. 
Úgyhogy kezdjetek el élni! 
Most. Igazán, szívből.


Irvine Welsh: Trainspotting

Tartalom: 
„Válassz minket! Válaszd az életet! Válaszd a jelzáloghitelt; válaszd a mosógépet; válaszd az autót; válaszd a fotelt, ahonnan kényelmesen nézheted azokat az agyelszívó, lélekölő vetélkedőket, miközben szemét kaját tömhetsz a pofádba. Válaszd azt, hogy elevenen elrothadsz, hogy öregségedre magad alá pisálsz és szarsz egy otthonban, hogy csak egy kurva nagy szégyellnivaló terhet jelentesz azoknak az önző, elbaszott kölyköknek, akiket a világra hoztál. Válaszd az életet! ”
Személyes vélemény:
Mindig van választás. Nem az életet, vagy a halált illetőleg. Inkább arra vonatkozóan, hogy melyik pokol mellett döntesz. 
Ha címszavakkal kellene jellemeznem: figyelemfelkeltő. Naturalisztikus. Nyers. Kegyetlenül őszinte. Valóságos.


Zakály Viktória: Szivritmuszavar

Tartalom:
Csönge. Egy hely, mely mindent megváltoztat. 
Egy hely, melyet soha nem feledsz. 
Egy vágy, mely örökre a szívedben marad.
A lány nem hisz a véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak a kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi előadótermekben és folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat több lehetne, de soha nem lépték át a határt, nem közelítettek egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke hétköznapokba. 
Csönge azonban mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló, fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a saját életét érte. 
De mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a szerelemért? Van-e kiút a múltból, és a jelen láncaitól? Vagy minden út egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet? 
A sóvár vágyakozásról és egy gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény, mely igaz történeten alapul. 
Csönge – a szerelem szava.
Személyes vélemény:
Ezt a regényt érteni kell, nem csak olvasni. Hanem elmerengeni általa felvetett gondolatokon, gondolkodni rajtuk. 
Szívritmuszavar. Egy könyv, amely megváltoztat. 
Egy könyv, amit nem felejtesz. 
Egy érzés, mely örökre a szívedben marad.




Így, hogy kész a lista most már bevallom: nem volt egyszerű dolgom.

A klasszikusokkal hadilábon állok, a felsoroltakat viszont olvastam és élveztem. Azt hiszem elég jók ahhoz, hogy merjem ajánlani.
A kortárs könyvekkel se volt sokkal egyszerűbb dolgom, ott inkább az okozott fejtörèst, hogy a sok ajánlós-kedvenc közül kiválasszak 5 darabot.
Csak remélem, hogy mindenki fog találni az ízlésének megfelelő regényt, és fog adni akkora élményt Nektek is mint nekem.

______________________________________________________

Köszönöm Hikari ezt a remek ajánlót! 
Nézzetek be hozzá mert megéri, az elérhetőségeit itt találjátok: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése