Az égbolt üveges volt és a Hold meztelen sugarait a felhők ölelgették szemtelenül. Eszméletlenül hiányoztál egy percig. Nem tovább, hiszen ennyire azért nem értem rá. Belerajzoltalak a füstbe és arra a hatvan másodpercre mindennél többet jelentettél.
Emlékszem az ajkadra és arra is, hányszor képzeltem el. Meg akartam kóstolni milyen ízű. Zavarba ejtett a gondolat, hogy megkaphatom az egészet. Puha volt, forró és tökéletesen passzolt az enyémhez. Telhetetlen voltam és bolond ezért mindened végigcsókoltam. El sem engedtük egymást abban a pár napban. Olyan érzés volt, mintha lenne otthonom.
Eszembe jutottak azok a félcsókok, amiket nem fejeztünk be. A hosszú pillanatokba nyúlt semmittevés, amit békésen pazaroltunk el egymás karjaiban. A csillagok, amiket még nem láttunk együtt és az ígéret, hogy megszámoljuk őket.
Ebben a hatvan másodpercben szerettelek.
Azonban mondanod sem kell, hisz tudom. Nem ez a megfelelő pillanat, mert valahogy mindig rosszul időzítettünk. Rosszkor találkoztunk és nem eleget. Választottunk és minden bizonnyal soha nem úgy, ahogy kellett volna. Persze minden rendben, jól vagyunk. Boldogok leszünk mással, máskor. Egyszerűen csak nem érünk rá most arra, hogy egymást szeressük.
Öleléssel, SzívrohamGyárból
A kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/259801472233936422/
