Az emberek suttogtak léptei nyomán,
arról, hogy milyen volt gyereknek.
Bolond, buta, halandó és sovány,
egy ölelést sem érzett melegnek.
Gyerekként sokat bolyongott az utcákon,
zúzmarába takarózott fák óvták téli estén.
Olyan volt, mint egy folt a zsákon,
mégsem nélkülözhetném.
Ahogy nőtt, egyre csak változott,
reménnyel táplálták és szerelemmel.
Azonban ahogy lenni szokott,
csak játszottak ezzel az apró szívvel-lélekkel.
A gyermeteg szív kihűlni látszott,
kőkemény jégpáncél kerekedett köré.
Talán soha többé nem is fázott,
így vált megelőzhetővé.
Többé nem ölelték, nem csókolták,
volt szíve hiszen valamennyi maradt; a negyede.
A maradékot az éjszakával pótolták,
így lett minden koromfekete.
A kép forrása: http://7-themes.com/6999637-darkness-master.html
ez a versed nagyon nagyon tetszik.
VálaszTörlés