2017. február 1., szerda

Fórizs Krisztián - #Talán egymásra találhatnánk végre

Később.

"Majd ha a sors úgy akarja..."
Annyira elegem van már a sorsból. Mindig a sorsra kell várnunk? Miért? Ki mondja ezt? Miért ne találhatnánk csak simán egymásra? Nem akarlak keresni. Egyszerűen hasíts belém, fordítsd a feje tetejére az életem. Szakíts ki a megszokottból, szakíts ki belőlem egy darabot és nálad hagyom. Esküszöm, ha megérdemelsz nálad hagyom. Belefáradtam a játszmákba. Nem akarlak többet keresni. Azt akarom, hogy rám találj.

A helyed minden éjszaka ott hagyom az ágyon. Nevetséges ugye? Nem fogsz csak úgy berepülni az ablakon hozzám. Mi sem lenne egyszerűbb ha egyszerűen csak a karjaimba zuhannál. Semmi gond... kibírom. Várni fogok rád. Együtt akarok veled zuhanni.

Később.

Ha találkozunk tuti zavarban leszek. Pedig hidd el, elég komoly feladat zavarba hozni. Tudom, hogy neked menni fog. Elmegyünk majd sétálni oké? Egy csomó mindent kell majd átbeszélnünk. Nem az exeket, nem a múltat. Inkább arról beszéljünk majd, hogy most kik vagyunk és kivé válhatunk egymás mellett. Imádom a hajad illatát, az ajkad, a hangod, ahogy beszélsz. Ez volt az a pillanat. A telefon megvilágította az arcod és beléd szerettem.

Később. 

Pont eleget csalódtunk mindketten ugye? Elég volt és elég lesz. Mostanra ismerem minden apró titkod, mindent tudok rólad és te is rólam. Borzalmasak vagyunk még borzalmasabb természettel, valahol mégis megértjük egymást.  Furcsa ugye? Ebben az univerzumban csak várunk és várunk. Egyre csak tovább és egyre csak többet. Az ellentétek gyakran ütköznek és olyan hullámokat csaptak körülöttünk, hogy elkerültük egymást. Mostanáig.

Most.

Hagyjuk az olcsó csajozós dumákat. Rád vártam, egy lányra aki ha késsel a kezemben rohanok is elém mer állni. Tudod miért ugye? Képtelen lennék bántani valakit, akit ennyire szeretek. Ahogy megölelsz, újra látok és hallok. Újra önmagam vagyok és tudod jól, hogy csak te tudsz visszahozni. Senki más. A késes dolgot ne vedd komolyan, nyilván nem szaladgálnék késsel a kezembe. Felesleges volt erre kitérnem, hiszen te úgyis érted mire gondoltam. Ezt akartam. A szavak helyett beszéljen a csend. Az eltévedt csókok és egymásba ölelések. Félek kimondani. Elcsukló hangon de talán először mondtam ki, hogy szeretlek. Nem hallottad, így talán nem is ért ugye?

Mindegy. Eleget vártam rád, találjunk egymásra és vesszünk el valahol. Kezdetnek egy életre. Később átgondoljuk majd az örökkét!



3 megjegyzés: