2017. február 19., vasárnap

Mészáros András #SzívrohamGyárról szakszerűen

Sok cikket írtam már életemben, akár személyes blogbejegyzést, akár Facebook jegyzetet, akár szakmai cikket környezetvédelmi blogban, de ilyen izgalmas feladatom még nem volt… Voltam már itt vendégblogger, írtam már itt cikket a szerelemről és a természetről is, és véleményeztem már itt verseket és más SzívrohamGyár cikkeket, de ez most más. Izgalmas, kalandos feladat…

Ez egy komoly elemzés lesz, egyfajta „lelki boncolás”, személyes, tényfeltáró cikk egy különleges emberről, akinek volt bátorsága ezt vállalni és saját blogjában megjeleníteni. Ahogy a címből is látszik: „SzívrohamGyárról szakszerűen”.

Egy korábbi rövid jellemzés tőlem, ami megjelent már ebben a blogban is:
„Elég sötétek a verseid, nem mindig a világ szebbik felét látod mégsem érzek benned sem depressziót, sem dühöt, sem gonoszságot, sem igazán nagy szomorúságot, hanem mintha természetes lenne, hogy ezt a felét látod a világnak.”

De a felkérést nem ezért kaptam, hanem egy másik mondatomért:
„Különlegesen kapcsolódik benned az intelligencia a mély érzelmekkel. Ez a kettő másoknál legtöbbször kizárja egymást, de nálad mintha egymásból következnének...”

Aztán feltettem 50 kérdést (többet azért nem, mert elértem az A4-es lap végét és ott észrevettem, hogy mennyit kérdeztem már, és különben is, az 50 egy nagyon szép kerek szám), és a legtöbbre válaszokat is kaptam.

Az eddigi gondolatokban nem véletlenül emeltem ki a „de” és „mégsem” szavakat. Ezek az ellentmondásra utaló szavak nagyon jellemzők, de mégis egy kiegyensúlyozott, harmonikus személyiségről van szó. Egy egyéniségről. De aki verseket ír, annál talán elvárás is az egyéniség...


Lássunk néhány jellemvonást!
  1. Önbizalom
  • „Nincs olyan, amit ne tudnék kezelni és megoldani.”
  • (Szoktál-e izgulni?) „Szoktam, de nem tart sokáig.”
  • „Régen könnyen zavarba jöttem, manapság már nem.”
  • „Jól kezelem a csalódásokat és a stresszt. Talán ennyi “előnyöm” van.”
  • (Miért jellemző rád a SzívrohamGyár név?) „Mert csak egy van. Ahogy belőlem is.”
  • (Hogyan viseled el a csalódásokat?) „Olyasmi választ akartam, hogy könnyen. De ez butaság lenne, úgyhogy inkább azt mondom, hogy lehetőségeimhez mérten talpraesetten.”
  • „Magyarország elit értékesítői közé akarok tartozni.”
  • „Olyan ember vagyok, aki értéket akar hagyni maga után.”
  1. Tettvágy
  • (Vágyakról) „A beteljesült, hogy végre elkezdtem olyan emberré válni akire büszke lehetek. Beteljesületlen pedig nincs, mivel terveim vannak, nem csak simán vágyaim.”
  • „Magyarország elit értékesítői közé akarok tartozni.”
  • „Olyan ember vagyok, aki értéket akar hagyni maga után.”
  • „Van amikor mindent egy lapra teszek fel. Tehát szeretek kockáztatni.”
  • (Hosszú vagy érdekes életet szeretnél?) „Akár egy fáklya. Nagy lánggal, de ne sokáig mert idővel elfáradok.”
  • (Mi motivál?) „Az eredmények, értékek, nyomok, hogy léteztem és itt vagyok vagy voltam.”
  1. Ezzel az önbizalommal és tettvággyal szemben ott van a szerénység is
  • „Nem vágyom rivaldafényekre. Mondjuk úgy, hogy a sötétből szolgálom a fényt.”
  • „Amennyi tőlem telik annyit adok.”
  • „Nyitott vagyok bárki barátságára akivel valahol egyezünk.”
  • „Elfogadom a negatív kritikát és véleményt is. Elfogadom a pozitívat is főleg ha mindkét véglet építő jellegű.”
  • (Mit gondolsz azokról, akiknek véleményük van rólad?) „Tiszteletben tartom őket.”
  1. Őszinteség (Ez mindig látszik a válaszokból. Nem mindig az őszinteségről szólnak ezek a válaszok, hanem inkább olyan tulajdonságokról és gondolatokról, amibe a legtöbben nem avatnánk be ilyen mélységben egy másik embert. De ebből látszik legjobban az őszinteség.)
  • (Legjobb és legrosszabb tulajdonság) „A legjobb talán a türelmem és a kitartásom. A legrosszabb pedig, hogy szörnyen és borzasztóan naiv vagyok.”
  • „Kevés dolog boldogít. Nyilván mosolygok és teret adok a gyomromban lévő pillangóknak vagy mi.”
  • (Mit tennél, ha nem írhatnál verseket?) „Valószínűleg megőrülnék.”
  • (Okoztál már csalódást valakinek?) „Természetesen.”
  • (Mindig felvállalod magad őszintén?) „Minden körülmények között.”
  • (A veszélyt vagy a nyugalmat keresed?) „Mindkettőben megtalálom magam.”
  1. Nyitottság
  • „Nyitott vagyok bárki barátságára akivel valahol egyezünk.”
  • (Mennyire barátkozol könnyen?) „Számomra ebben nincs nehézség, ha a másik fél vevő rá.”
  • (Élőben vagy online könnyebb ismerkedni, barátkozni?) „Velem szerintem mindenhol egyszerű.”
  • „Elég ragaszkodó típus vagyok, de ez könnyen fordul az ellenkező irányba is.”
  • (Konfliktuskezelésről) „Türelemmel, megoldást keresve kompromisszum útján akár.”
  1. Zárkózottság és öntörvényűség (ez ellentmond a nyitottságnak)
  • „Nem vágyom rivaldafényekre. Mondjuk úgy, hogy a sötétből szolgálom a fényt.”
  • (Kire hallgatsz?) „Nem tudnék most ilyen embert megemlíteni. Elég öntörvényű vagyok.”
  • (Egyedül vagy társaságban?) „Mindkét esetben el tudom foglalni magam így mindkét állapot megfelel.”
  1. Önzetlenség
  • (Mondták már mások is, hogy motiváló személyiség vagy?) „Igen.”
  • „Nem tudom, szociálisan érzékeny típus vagyok. Amennyi tőlem telik annyit adok.”
  • „Nem tudom, nálam mindig több szív volt, mint ahogy azt el tudták képzelni.”
  1. Mély érzések
  • (Mit tennél, ha nem írhatnál verseket?) „Valószínűleg megőrülnék.”
  • (Mit szeretnél elérni a verseiddel?) „Az emberek szívét.”
  • (És mit szeretnél általában az életben?) „Boldog akarok lenni.”
  • (A 10 legfontosabb érték) „Őszinteség, barátság, család, szerelem, bizalom, szeretet, emlékek, pillanatok, kötelékek, tartás”
  • „Bármiben meglátom a szépet.”
  • (A természetről) „Nagyon kellemes sétákkal szoktam könnyíteni a lelkemen. Imádok benne lenni a közepében.”
  • „Nem tudom, nálam mindig több szív volt, mint ahogy azt el tudták képzelni.”
  • (A szerelemről) „Az élet. Minden erről szól.”
  1. DE a mély érzésekkel szemben ott van az értelem is
  • (Konfliktuskezelésről) „Türelemmel, megoldást keresve kompromisszum útján akár.”
  • (Gyakran döntesz érzelmi alapon?) „Realista vagyok de néha én is bűnbe esek. Nem gyakran szerencsére.”
  1. SzívrohamGyár, a költő
  • (Mi a legjobb a versírásban?) ”Az írás az egyetlen dolog, mely közben nem érzem azt, hogy valami mást kéne csinálnom. - Gloria Steinem”
  • (Mit tennél, ha nem írhatnál verseket?) „Valószínűleg megőrülnék.”
  • (Miért jellemző rád a SzívrohamGyár név?) „Mert csak egy van. Ahogy belőlem is.”
  • (Milyen érzéseket szeretnél kiváltani másokból?) „Ha az írásra gondolsz nem azért írok, hogy bármit is kiváltsak belőlük. Verseket azért olvasnak, mert önmagukban keresik a verseket. Ahogy én is ezért írom őket.”
  • (Mennyire fontos neked, hogy olvassák-e a verseidet?) „Nem nekem fontos. Inkább az olvasóknak. Nekem az a fontos, hogy írjak.”
  • (Mit szeretnél elérni a verseiddel?) „Az emberek szívét.”


Milyen embert látunk ezekből a gondolatokból? Egy tettre kész, motivált és másokat is motiváló, önbizalommal teli, de mégis szerény, önzetlen, ember- és természetszerető, szociálisan érzékeny, intelligens, racionális, de mégis érzelmekkel telített, sikerre vágyó, értékeket teremtő, de mégis sokszor a háttérből szemlélődő, rivaldafényt kerülő embert. Nem egy csillogó-villogó személyiséget, hanem egy „fény az éjszakában” típust, aki belül fáklyaként ég, és másoknak világít, de inkább sötétben érzi jól magát. (Nem is való egy fáklyának a nappali világosság…) Egy nyitott, őszinte, könnyen barátkozó, másokért élő, de mégis önálló és nehezen befolyásolható embert, aki mélyen átérez mindent az életben, de mégsem lehet könnyen kibillenteni az egyensúlyából sem kritikával, sem konfliktusokkal, sem nagy örömökkel, sem nagy csalódásokkal.


A nagy érzelmek és a racionalitás, a segítőkészség és az öntörvényűség, az önbizalom és a szerénység, a céltudatosság, tettvágy és a visszahúzódás, a veszély és a nyugalom iránti vonzódás… Ez mind egy-egy nagy ellentmondásnak tűnik, mégsem ellentmondásos személyiséget látunk, hanem egy kiegyensúlyozott embert. Egy olyan embert, aki nem hallgat senkire, de érdemes rá hallgatni. Egy nyitott embert, akivel érdemes barátkozni. És egy olyan embert, akiből egyszer még lesz valaki, de akkor sem helyezi magát mások fölé. Egy olyan egyéniséget, akiből csak egy van, de nagyon sok kellene!


3 megjegyzés:

  1. Nagyon jó cikk lett András. Én azt mondom, hogy a jellemesség mindennek az alapja, az adja meg a nyitottságot, a barátságosságot és a tettre készséget neki. Igazán férfias látni, hogy nem akarja látszatokkal teleaggatni magát, nem a felszínes sikerek és rövidtávú célok hajtják. Ha ezt sikerül megtartania akkor legnagyobb költőink közé sorolhatjuk majd, akire büszkék lehetünk. Reméljük, hogy sikerül megtartania ezt a szerény, érzékeny oldalát is. Én azt gondolom, hogy pont azért, mert ilyen belső tartása van, ezért lesz minden nehézség ellenére EMBER, és FÉRFI. Az én számból pedig ritkán hangzik el, hogy valaki (főleg 20-as évei elején) férfi. Persze követendő törekvés ő mindkét nemnek, vagyis minden embernek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon zavar engem, ha valaki a "férfi" és "nő" szavakhoz a biológiai értelmükön kívül bármi más jelentést próbál társítani, mert minden ilyen próbálkozás csak belemagyarázás, ami főleg előítéleteken és elvárásokon alapul. Nincs két egyforma férfi, és nincs két egyforma nő sem. Ha olyan tulajdonságot keresel, ami minden férfiban vagy minden nőben közös, azok csakis a biológiai jellemzők. Éppen ezért nincs értelme a "férfi" és "nő" szavaknak a biológiai értelmükön túl más jelentést tulajdonítani.

      De amúgy a megfogalmazás ellenére is értem, hogy mire gondolsz, Krisztián barátunk tényleg egy jellemes ember, és van benne valami, amitől több és jobb, mint mások. Sok ilyen ember kellene.

      Törlés
  2. És köszönöm a dicséretet, hamarosan egy fordított változatot is láthatsz. Krisztián tette fel nekem ugyanazokat a kérdéseket, amiket én neki, én válaszoltam rá, ő hamarosan cikket ír belőle, és megjelenik vendégposztként az ő nevével az én blogomban: https://elmenykepek.wordpress.com/

    VálaszTörlés