Bennem; minden arcomról legördülő,
elveszett valahol azon az úton.
Ahol találkozhattunk volna,
de ez; amolyan be nem teljesülő,
holott kívánom, hogy hamar elmúljon,
hiszen akkor hamarabb átkarolna.
Bár szívem ócska s zendülő,
mégsem rágódhatunk a múlton,
hiszen akkor újra kirabolna.
Tudom, hogy egyszer majd mellettem ül Ő,
egy versben; ahol épp nyugovóra tér hangsúlyom,
mert érzem, hogy a szívem csakis ott kóborolna.
Addig is; várok majd valahol valakire,
csak ne sétálj a bal pitvaromba,
ha összekenlek se leszek tisztább.
Félre ne értsd, nem számítok semmire,
jól érzem magam romokban,
a fekete szívemtől meg nem leszek rondább.
Azért hiányozni fogsz valamennyire,
ezért csempésztelek a sorokba,
azonban maradjunk így; távol inkább
Tisztelettel az évek sebesültjeire,
fittyet hányva azokra az ócska okokra,
habár búcsúzni jöttem - de megyek tovább.
Nagyon jellemző rád ez a vers. Remélem, 2017-ben szerencsésebb leszel. Nekem holnap reggel jelenik meg egy bejegyzésem az Élményképek blogban, nekem is a változások, szakítások, veszteségek éve volt az idei... Elvesztettem a munkahelyem, kiléptem 2 egyesületből, 2-szer is majdnem megszakítottam a kapcsolatot apámmal, és majdnem megszabadultam a diplomámtól is. A többit majd elolvashatod a bejegyzésben. :)
VálaszTörlés